
Pályafutásom 1989-ben indult pincér tanulóként, a belvárosi Légrády Testvérek Vendéglőjében. Itt plántálták belém, hogy amennyiben boldogulni szeretnék az életben, mindig tanuljak és legyek nyitott az újdonságokra.
Ezután a Hotel Buda Pentában dolgoztam pincérként. Ezen a helyen is sokat tanultam, ám ennek az időszaknak a legfontosabb történése egyértelműen az volt, hogy ekkor végeztem el a sommelier iskolát.
1994 márciusában - 22 évesen - lettem a Gundel Étterem sommelier-je. Hét évig dolgoztam ott, s közben háromszor megynyertem a Magyar Sommelier Bajnokságot, valamint háromszor voltam középdöntős a Sommelier Európa Bajnokságon.
2001-ben a Zwack Unicum borüzletágának sommelier tanácsadója lettem. A borok világa ekkor nyílt meg előttem igazán. 2004-ben középdöntöbe kerültem a Sommelier Világbajnokságon, majd 2006-ban megnyertem a Magyar Barista Bajnokságot. Ennek jogán, 2007-ben én képviselhettem hazánkat a Tokyoban megrendezett Barista Világbajnokságon, ahol a 29. helyen végeztem.
2009-ben egy barátommal megalapítottam a Pinceáron.hu Borkereskedést, hogy ezen keresztül vagány borokat tárjunk a Nagyérdemű elé.
Emellett 2012 és 2018 között a Lidl Magyarország borszakértőjeként is tevékenykedtem.
Karrierem közel három évtizede alatt, megszámlálhatatlan borbemutatót és borvacsorát tartottam. Számos pincészetet fedeztem fel, s építettem márkájukat, míg végül ismertté és önjáróvá váltak. Rengeteg étterem személyzetét képeztem borszervíz, kóstolás technika, valamint étel & bor harmónia témakörökben.
S ezekre a feladatokra most is szívesen mondok igent!
A borok világára ugyanúgy igaz, mint az élet számos egyéb területére, hogy egy terméket a felépített márka segítségével lehet eredményesen értékesíteni. Ebben segít közel három évtizedes tapasztalatom, amit a vendéglátásban és a borkereskedelemben szereztem meg. Az együttműködés részleteiért, kérem vegye fel velem a kapcsolatot >>>
A jól képzett felszolgálók az éttermi értékesítés motorjai. Kóstolás technika, szerviz, valamint étel & bor társítás témakörökre fókuszáló sommelier tréningek, illetve borkínálat összeállítás kapcsán, szívesen állok éttermek rendelkezésére. Az együttműködés részleteiért, kérem vegye fel velem a kapcsolatot >>>
Professzionális Szolgáltatás
Today | By Appointment |
2071 Páty, Galagonya u. 4,
Június 23.-án egy remek borvacsorát szervezünk, ahol a háromszoros Sommelier bajnok fogja tartani az előadást a borokról, mi gondoskodunk a ...
2071 Páty, Galagonya u. 4,
Sokan gondolják úgy, pedig nem: nem az a tipikus szerelem első látásra történetként indult a kapcsolatom a borral. Fiatal pincérként fel sem fogtam, hogy mi az a bor. Sokkal inkább a tudásvágy és a vendéglátós munkám iránti tisztelet terelt a megismerése felé. Rajongásom szép lassan, de biztosan öltött formát. A kíváncsiságból meg- szállottság lett, s a bor ma már nem életforma számomra, hanem az életem.
Immáron közel 30 éve tevékenykedem a borvilágban. Ebben a három évtizedben született újjá a magyar borászat, és az én mérhetetlen szerencsémre, benne voltam ennek a folyamatnak a közepében. Sommelier-ként, kereskedelmi tanácsadóként, majd kereskedőként követhettem, alkalmanként talán befolyásolhattam is ezeket a történéseket, amelyek reményeim szerint egy valóban jövőbe mutató utat jelöltek ki borkultúránk számára.
Könyvemben ennek a közel három évtizednek a történéseit, tapasztalatait, felfedezéseit szeretném megosztani Önökkel. Betekintést adok abba a világba, amelybe amúgy nagyon nehéz bepillantani. Tabutémákat feszegetek és alapvetéseket tisztázok. Úgy, ahogy én látom: a sommelier szemüvegén keresztül.
Kik vásárolják, miért vásárolják, mit ígérhetek Önnek, ha olvassa a könyvet, az ilyen és ehhez hasonló kérdésekre a könyv honlapján találja a választ.
A könyv, kizárólag a Pinceáron.hu honlapján és Borszaküzletében (1088 Bp. Krúdy u. 8.) érhető el
Copyright © 2022 KovacsAntalSommelier - All Rights Reserved.
Powered by GoDaddy